Megjelent a Széchenyi Terv Plusz keretében a „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram” című (GINOP Plusz – 1.4.5-25 kódszámú) felhívás.
Az EU társfinanszírozásával most meghirdetett, kiemelt fontosságú (Pillér) pályázat célja, hogy támogassa a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozásokat technológiai, digitális és környezeti megújulásukban, ezáltal erősítve versenyképességüket.
A konstrukció úgynevezett „egyműveletes kombinált” formában működik: a vállalkozások egyetlen helyszínen, az MFB Pontokon igényelhetnek nulla százalékos kamatozású beruházási hitelt, amelyhez 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás társul.
Az igényelhető támogatás összege 150 és 600 millió forint között mozog, amelyből legfeljebb 180 millió forint vissza nem térítendő forrás lehet. A támogatásra azok a növekedési potenciállal rendelkező, beszállítóként vagy exportőrként működő kkv-k jogosultak, amelyek legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek, öt embernél több munkavállalót foglalkoztatnak, és az előző üzleti évben meghaladták a 100 millió forintos nettó árbevételt.
Támogatási kérelem 2025. június 23-tól – 2026. december 31-ig nyújtható be az MFB Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban álló, megfelelő jogosítvánnyal rendelkező pénzügyi közvetítőnél – MFB Pont Plusz, az adott MFB Pont Plusz nyitvatartási ideje alatt. Az MFB Pont Pluszok listáját az MFB Zrt. a honlapján (www.mfb.hu) teszi közzé.
Forrás: palyazat.gov.hu oldal