Van egy jelenség, amiről a magyar szervezetek többsége nem beszél. Nem azért, mert titok, vagy tabu, hanem mert a legtöbb esetben észre sem veszik, hogy tehetséges emberek nem kirobbanó konfliktusok vagy tarthatatlan helyzetek miatt hagyják el a munkahelyeiket, hanem csendben, fokozatosan, sokszor már jóval a felmondásuk előtt.
Generációs probléma? – ezt a jelenséget sok vállalat még mindig annak kezeli, azonban valójában mélyebb változásról van szó.
A digitális térben a tudás és az információ mindenki számára elérhető. A hozzáférés gyorsabb lett, mint az értelmezés. Ebben a közegben a vezető szerepe is elmozdult: már nem az információ birtoklása adja az értékét, hanem az, hogy képes-e értelmet, fókuszt és kapcsolódást teremteni. Ezek a modern vezetés valódi kompetenciái.
A visszajelzés, azaz annak hiánya is kritikus pont. A hagyományos rendszerek negyedévente, fél évente gondolkodnak értékelésben. Ez egy lassabb világban elegendő volt. De a Z és Alfa generáció nem tud ennyit várni, hamarabb elbizonytalanodik. A visszajelzés hiánya nem semleges állapot. Ha valaki nem tudja, hogy jól csinálja-e, amit csinál, előbb-utóbb abbahagyja, hogy igazán próbálkozzon.
A végeredmény pedig ott csapódik le, ahol a cégek a legérzékenyebbek: a fluktuációban. A fluktuáció nem ok, hanem következmény. A valódi kérdés az, hogy a szervezet képes-e olyan működést kialakítani, amelyben a munkatárs maradni akar. A munkaerő-megtartás valójában szervezeti kultúra kérdése: ha a kultúra nem tud választ adni arra, amit a fiatalabb generációk keresnek, a legjobb emberek csendben mennek el.
A vezetés ma már rendszertervezés. A cél nem az, hogy a vezető mindent kézben tartson, hanem hogy olyan struktúrát építsen, amely nélküle is működik. Ha ez megvan, a kontroll igénye csökken, a teljesítmény viszont növekszik. A legerősebb vezetők ma nem azok, akik minden választ tudnak. Hanem azok, akik képesek olyan közeget teremteni, ahol az emberek valóban kapcsolódni tudnak a munkájukhoz és egymáshoz.
Forrás: Forbes.hu oldal